A mai világban egy modern játszóteret már sokkal több határoz meg, mint egy hinta és egy csúszda. Az örök klasszikusokat persze vétek kihagyni a gyerekek kedvenc helyéről, de miért ne tehenék változatosabbá 2D-3D formák, kigészítők? Ennek megfelelően például 2D-3D elemekkel is kiegészülhetnek a már jól ismert játszóterek. A megszokott játszótéri eszközök mellett újak is felbukkanhatnak!
A 2D-3D formák, kigészítők elemek lehetnek különféle, megformázott figurák, dekorációk, amik kisebb-nagyobb méretben teszik teljessé és izgalmasabbá a játszóteret. Bármi készülhet 3D kivitelben, aminek a gyerekek örülnek; lehet az egy tengeri csillag, egy hatalmas virág, egy kedves állatka, vagy érdekes formák, amiket meg lehet mászni. A már meglévő játszótér koncepciójába és stílusába illeszkedő 2D-3D formákkkal, kigészítőkkel egyszerűen lehet a játszóteret felújítani, a meglévő játszótéri eszközök sorát bővíteni. Különlegesebb, színesebb, mesésebb lesz az eredmény.
A helyszínen öntött gumiburkolatok felszíne teljesen sima, nincsenek benne repedések, élek, vagy törések még akkor sem, ha különböző mintákat alakítunk ki benne, mivel a felület végső kialakításakor a minták közötti határvonalak is teljesen simává válnak, nincsenek olyan szélek, ahol a kopás meg tudna kezdődni. A helyszínen öntött gumiburkolat rugalmas, ugyanakkor stabil talajt biztosít a játszótereken, sportpályákon biztonságosan csillapítja az esések okozta ütések következtében kialakuló sérüléseket.
A technikai előnyök mellett a gyerekek számára a helyszínen öntött gumiburkolattal kialakított gazdag szín és formavilág, élményekben dús vizuális élmény nyújtanak. A burkolaton kialakított utak, ösvények, szigetek, tavak, folyók, ugróiskola vagy más formák már önmagukban megragadják a kicsik fantáziavilágát.
A többszáz előre gyártott grafika! Keresse katalógusainkat!